Dévény Módszer (DGSM)

A gyógyítás és fejlesztés összhangja

Valós és tartós megoldás

A Dévény módszer, azaz a Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer, amely nevét megalkotójának, Dévény Annának nevéből és a módszer két fő területéből kapta.

A módszer rövidített nevén a DSGM. A DSGM nemcsak egy módszer a sok közül, hanem a mozgásrehabilitáció eddigiektől eltérő, gyökeresen új megközelítése.

A Dévény módszer

A Dévény-módszer a prevenció elvét megvalósítva gyógyít. Ez azt jelenti, hogy a minél korábban megkezdett kezeléssel nem engedi kifejlődni a tüneteket, amelyek kifejlődve már nem gyógyíthatók, csak javíthatók. Fontos hangsúlyozni, hogy csak a korán megkezdett kezeléssel lehet elérni a maradványtünet nélküli, teljes gyógyulást.

A Dévény módszer lényege, hogy “képessé tesz”, azaz megtanítja a pácienst arra a mozgásformára, amit az nem tud. Hiszen a gyógyulás első lépése, hogy a páciens képes legyen az adott mozgást végrehajtani, a következő lépésben lehet azt fejleszteni.

Mitől más a Dévény-módszer?

Ha azt próbáljuk erőltetni a mozgásrehabilitáció során - legyen az csecsemő, gyermek vagy felnőtt - amire az amire az nem képes, az a lehetetlen elvárása és emiatt nem is eredményes!

A DSGM célja a gyógyulás, ami a normál mozgást és ezáltal normál életvitelt jelent.

Hol alkalmazható?

Minden olyan esetben, ahol a mozgás nem megfelelő és korrekcióra szorul.

A módszer 2 lépésből áll: gyógyítás és fejlesztés, amelynek a végén a páciens képes lesz arra, amire mindaddig nem.

Mit érdemes még tudni a Dévény-módszerről?

Igyekeztünk az összes Dévény-módszerhez köthető kérdésre választ adni. Minden egyéb kérdésre is örömmel válaszolunk.

1. Mi az a Dévény módszer?

A módszer lényege, hogy az ínak, izmok és idegvégződések speciális, látszólag egy erős masszírozáshoz hasonló technikával ingerelhetőek, melynek következtében az agy közvetlenül stimulálódik. Ezzel a speciális manuális technikával (SMT) az izom-ín-kötőszövet rendszerben kialakuló kontraktúrák, mozgásbeszűkülések kezelhetők és megszüntethetők. A szülési oxigénhiányos agykárosodásban szenvedő csecsemők eredményes kezelése mellett a baleseti sérülések utókezeléseinél, ortopédia, neurológia és reumatológia területén, gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt kiemelkedő hatékonysággal alkalmazható.

2. Miről szól egy állapotfelmérés?

A kezeléseket  minden esetben megelőzi egy DSGM-szakgyógytornászi vizsgálat, ami 30 percet vesz igénybe. A vizsgálat a DSGM speciális tünettanának felhasználásával történik, amely a módszerhez hasonlóan a tapasztalat alapján jött létre, és amelyet az izmokkal, inakkal és a kötőszövettel történő közvetlen kapcsolat alakított ki. Ezek olyan tartási és mozgási eltérések, valamint a különböző testtájakon és a bőrön keresztül mutatkozó izomelváltozások, amelyekre a szakemberek eddig nem figyeltek fel.

A vizsgálat kiterjed:

  • az idő előtt, vagy nehezen született un. „rizikó babák” vizsgálatára
  • a korai időszakban a későbbi mozgásproblémák lehetőségére utaló un. „gyanújelek” felismerésére
  • a kifejezett tartási és mozgásproblémák tüneteinek észlelésére.

3. Mit vigyek magammal első alkalommal?

Kérjük hozd magaddal a csecsemő születési zárójelentését, ha van ortopédiai, fejlődésneurológiai, koponya UH vizsgálatról eredmény. 1-2 textilpelenkát, azon történik a vizsgálat. Egy adatlap felvétele után megvizsgáljuk a kisbabát, és átbeszéljük mit látunk, tapasztalunk, és  hogy életkorának megfelelő-e a csecsemő mozgása.

4. Hogyan történik a kezelés?

Csecsemők, kisgyermekek esetében különböző,  fekvő, ülő, térdelő, guggoló, álló testhelyzetekben, majd mozgásvégzés közben (forgás, kúszás, mászás, járás) alkalmazott technikával is kezelünk. Nagyon óvatosan, lassan, fokozatos finom erőadagolással fejtjük ki az ingerhatást. A mozgás közbeni kezelés megfelel a csecsemők és a 3 év alatti korosztály aktív tornájának.

5. Meddig kezelik a gyereket?

Amíg szabályosan nem jár. A mozgás kifogástalan minősége ugyanolyan fontos a DSGM számára, mint a mozgás létrejötte. Megfelelő mozgásfejlődés esetén a kezelések között 4-6  hetes szünet is tartható.

6. Szülő, hozzátartozó elsajátíthatja-e a "fogásokat"?

Szülő és más laikus személy nem végezhet SMT-kezelést, mert alkalmazása sokrétű felkészülést igénylő, bonyolult feladat. A kezelés látványa nem mutatja meg a mögöttes tartalmat, sem azt, hogy milyen nehéz annak szakszerű elsajátítása.

7. Mi a különbség a Dévény-módszer és más gyógytornák között?

Ami a leginkább kézzelfogható, az eredmény és az eredmény gyorsasága.

A gyógytornák általában röviden összefoglalva azt erőltetik, ami nem megy. A Dévény-torna a mozgásbeszűkülés okát keresi és oldja fel, ami által a mozgás beindul. Ez a módszer sokkal gyorsabb és hatékonyabb, mint más gyógytornák.

9. Ez természetgyógyászat?

Nem. Dévény Anna (1935-2017) gyógytornász, művészi torna szakedző 1976-tól kezdődően, kettős képzettségének köszönhetően saját gyakorlati tapasztalata alapján dolgozta ki a módszert, amely új, az eddigiektől eltérő szemléletet képvisel a mozgás rehabilitációban.

Dévény Anna elismert szakember, munkája elismeréseként 2003-ban Batthyány-Strattman László-díjban, 2010-ben Príma Primissima-díjban, 2014-ben Magyar Érdemrend Középkeresztje, 2017-ben Magyar Örökség díjban részesült.

10. Orvosok is ajánlják a módszert?

Határozottan igen!

Fejlődés neurológusok, ortopéd szakemberek, házi orvosok is tanácsolják a Dévény-torna használatát, sőt Budapesten és Szegeden a koraszülöttek intenzív osztályán a Dévény-módszert alkalmazó gyógytornászok is kezelik az újszülötteket.

11. Csinálható párhuzamosan többféle gyógytorna a Dévény-módszer mellett?

Csinálható, de nem ajánlott, mert nehezen követhető, hogy valójában mi használ a gyereknek.

A gyógytornák gyakorlatai, így a Dévény-torna is egymásra épülő elemekből állnak, amelyek alkalmazását és az alkalmazás hosszát a javulás foka is befolyásolja. Más gyógytornák a Dévény-torna sikerességét nem módosítják, nem csökkentik, de a javulás pontos okának objektív ismeretét igen. A párhuzamos tornák használata ennek ismeretében tehát a szülő döntése.

12. A szülőnek otthon is kell tornáztatni a gyermekét?

Nem. A módszer emiatt is rendkívül baba és szülőbarát, hiszen más gyógytorna módszerekkel ellentétben nincs szükség napjában többször otthon, a gyógytornához nem értő szülőnek tornáztatnia gyermekét.

A Dévény-módszer esetén elég a heti egy, súlyosabb problémánál esetleg heti két kezelés, amelyet a szakgyógytornász végez. Ez különösen a pár hetes csecsemőknél jelentős különbség, ahol az alvás segítené a gyermeket a fejlődésben, és a többszöri tornáztatással felborul a természetes napirendje.

13. Hány hetesen lehet elkezdeni a kezeléseket?

A születés pillanatától. Budapesten és Szegeden a koraszülöttek intenzív osztályán a Dévény-módszert alkalmazó gyógytornászok is kezelik az újszülötteket.

A gyógytornák gyakorlatai, így a Dévény-torna is egymásra épülő elemekből állnak, amelyek alkalmazását és az alkalmazás hosszát a javulás foka is befolyásolja. Más gyógytornák a Dévény-torna sikerességét nem módosítják, nem csökkentik, de a javulás pontos okának objektív ismeretét igen. A párhuzamos tornák használata ennek ismeretében tehát a szülő döntése.

14. Lehet a kezeléssel ártani?

A kezeléssel ártani nem lehet, csak használni. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a szülési sérülésből DSGM kezeléssel gyógyult gyermekek az átlagnál ügyesebbek, erősebbek és mozgékonyabbak lesznek, ezért álláspontunk szerint a legkisebb gyanújel esetén is kezelni kell, mert a korai kezelés előnyei később behozhatatlanok.

15. Fájdalmasak a kezelések?

Nem. Természetesen elképzelhető, hogy a kisbabák a kezelés közben sírnak, ahogy teszik azt amikor éhesek, szomjasak, de ez semmiképp sem a fájdalom eredménye.

16. Bármikor el lehet kezdeni a kezelést?

Bármikor, gyermek és felnőtt korban egyaránt, azonban az agynak az első 5 hónapban van egy tartalékállománya, amely a DSGM kezelés során alkalmazott speciális manuális technikával hadra fogható, mivel a technika direkt ingerhatást gyakorol az agyra. 5 hónapos kor után azonban ez a tartalékállomány leépül, ezért van rendkívül nagy jelentősége a korán megkezdett kezelésnek!

17. Mennyi ideig tart a kezelés?

Ez a sérülés, mozgásbeszűkülés mértékétől függ. Bármilyen enyhe mozgásbeszűkülés esetén is szükséges minimum 5 kezelés. A kezelés a teljes felépülésig tart annak érdekében, hogy ne álljon meg a gyógyulás folyamata.

18. Milyen gyakran kell kezelésre járni?

Általában heti 1 alkalommal, súlyosabb esetekben javasolt a heti 2, illetve nagyon súlyos esetekben a heti 3 kezelés.

19. Ha abbahagyjuk, visszaeshet a gyermekem fejlődése?

A már elért eredmények stabilak, visszaesés nem következik be az abbahagyást követően. Amennyiben azonban a kezelést hamarabb hagyja abba a beteg, mint amikor a gyógytornász javasolja, úgy lehetséges a fejlődés újbóli megrekedése, illetve a gyógyulás megállása.

A kezelés szüneteltetése és a fejlődés, gyógyulás kontrollálása a módszer része. A kezelések lezárását követően megbeszélt időpontokban konzultál a szülő a gyógytornásszal, és viszi kontrollra a gyermeket.

Kérdésed van?

Teljesen normális, ha tucatnyi kérdésed van. Írj nekünk vagy hívj minket és válaszolunk. Egy dolgot kérünk, ne várd tőlünk, hogy telefonon diagnózist adjunk. Minden egyéb kérdésedre szívesen válaszolunk.

Egyeztess időpontot!

Foglalj időpontot!

A legkönnyebben és leggyorsabban egy személyes felmérést követően tudjuk megmondani, hogy szükség van-e a segítségünkre és ha igen, akkor pontosan milyen kezelésre.

+36 70 361 1000

A Dévény módszerről további részleteket a Dévény Alapítvány honlapján olvashat.

Dévény Alapítvány weboldala